Lassan fél évszázada, egészen pontosan 46 éve indult meg a lejtőn a magyarok termékenységi arányszáma. Azóta nem éri el azt a reprodukciós szintet, ami ahhoz kellene, hogy az egymást követő generációk száma nagyjából ugyanannyi legyen. Igazából senki sem tudja, hogy mi a csodarecept, ellenben a népességfogyásra mindenkinek van egy remek ötlete. Hiszen ugye mi mindenhez is értünk: a demográfiához éppúgy, mint a focihoz.
Statisztikusi bonmot szerint a jelenlegi dekadens demográfiai trendeket alapul véve gond nélkül kiszámítható, mikor születik meg az utolsó magyar. A demográfusok, ha nem is ilyen durván, de régóta hajtogatták, csinálni kellene valamit, mert ebből baj lesz. Modelleket gyártottak és számoltak, mi történik, ha minden rosszra fordul. Akadt, aki 2100-ra az 5 millió 200 ezres lakosság számig is eljutott. Mindenesetre időben kezdték el kongatni a vészharangot, csak – főként a rendszerváltás után – hosszú ideig nem nagyon figyelt rájuk senki. Idén krisztusi korba lépett az a tanulmánykötet, amelyikben eltökélt demográfusok modellezték a „mi lesz, ha”, a „mi lenne, ha” és a „mi lehetne” lehetőségeit.
Szorongjuk együtt: el fog fogyni a magyar!
A népességfogyás tipikusan ellenzéki téma, tálcán kínálja azokat a lehetőségeket, amikkel a kormányt bírálni lehet. A nemzethalál víziójával riogatni, nagyokat mondani egy fillérbe sem kerül. Csinálni valami drága és macerás. Sok pénz, látványos eredmény pedig nincs. Választástól-választásig semmit sem hoz a konyhára. A probléma valid ugyan, de mégsem olyan, mint az árvíz. Nem most, hanem csak 5-10-15 év múlva szakítja át a „gátat”.
A politika süketsége e téren nagyon is érthető. Hiszen a népességfogyás folyamatába beavatkozni drága, bizonytalan kimenetelű, csak lassan megtérülő mulatság. Mivel nincs univerzális recept rá, hiába nézegeti bárki, hogy a boldogabb, gazdagabb, nagyobb termékenységi mutatójú országokban megvalósított, hatékonyabb népesedési politika mitől működik. Könnyű mellényúlni. Ráadásul az sem biztos, hogy mellényúlásról van szó, és később nem válik be mégis az üdvözítőnek tartott módszer. Csak ki emlékszik akkor már rá?! A tények, mint olyan, manapság úgysem nagyon számítanak. A nemzethalál víziójával riogatni, nagyokat mondani nem kerül egy fillérbe sem.
Gyorgyovich Mikós a Magyarország demográfiai jövőképe 2100-ig című tanulmány szerzője, nemrégiben egy interjúban úgy fogalmazott:
Minden kormány, amelyik hozzányúl ehhez a kérdéshez, bátor intézkedést hoz. Bármilyen nagyszerű dolgot csinál, a magyar társadalom korszerkezetéből fakad, hogy évtizedek múltán fordul vissza a folyamat. Ha valami csoda folytán sikerülne a 2,1 termékenységi arányszámot elérni vagy megközelíteni, akkor is a 2070-es, 80-as években érjük el a gödör alját és indulhatunk el fölfelé.
Kerül, amibe kerül
Konferenciákon, a sajtó hasábjain, szóban és írásban, tudományos és kevésbé tudományos kutatásokban visszatérő jelenséggé vált, hogy a világhírű zenebohóc, Eötvös Gábor „Látod, van másik!” poénja ismétlődik. A Magyar Közgazdasági Társaság közelmúltban megtartott szakmai beszélgetése a KSH legfrissebb népmozgalmi adatainak ismertetésével és a „soha ilyen kevés gyerek nem született még Magyarországon” felütéssel indult. Pedig a KSH adatközlését – kivált, ha ilyen borúlátó következtetéseket lehet belőle levonni – felesleges felerősíteni. Clickbait címekkel amúgy is mindig nagyot megy a neten. De inkább nézzük az elhangzottakból a legfontosabb tényállításokat:
1. Rekord alacsony áprilisi születésszám
Az áprilisi adatokat kísérő szakértői kommenttel kapcsolatban el kell mondani, számszerűen igaz, hogy Magyarországon 5323-nál kevesebb gyerek eddig tényleg egyetlen hónapban sem született. Az azóta megjelent adatok némi javulást mutatnak, májusban pár százzal több, 5696 gyerek született. Ettől azonban még nem kell pezsgőt bontani.
Isten ments, hogy nyugtassuk a népet e téren, de azért ismerjük meg a valóságot. Ha ugyanis a teljes termékenységi arányszámot (TTF) is megnézzük, aminek kiszámolása során a szakemberek a szülőképes korban lévő nők számát is figyelembe veszik, akkor már távolról sem olyan egyedülálló a dolog. A TTF 2025. áprilisában 1,27 volt, ugyanannyi, mint 2003-ban és 2004-ben. Csak annak idején, mindkét évben, a szülőképes korú nők még sokkal többen voltak. Ennek tudható be, hogy 21-22 évvel ezelőtt még több gyermek született. Rendkívül sajnálatos, hogy nagyságrendekkel kevesebb, mint amennyinek kellett volna. Ez volt, ez lett volna az utolsó generáció, amelynek számbeli többségéből adódóan még reális esélye volt arra, hogy megfordítsa a negatív demográfiai trendet. (Ratkó unokák)
Eljátszva a gondolattal, ha 2024-ben ugyanannyi 15-49 év közötti nő lett volna, akkor, ezzel a valóban pocsék mutatóval, 77 500 helyett, közel 95 ezer gyerek született volna.
Nem ösztönzi az állam szolgáltatásaival kellőképp a gyermekvállalási kedvet?
A gyermekvállalási kedvetlenség egyik okaként, Asztalos Péter, a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdasági szakértője a Magyar Közgazdasági Társaság júniusi kerekasztal beszélgetésén az ellátások, a szolgáltatások hiányzó elemeit sorolva felvetette a kevés bölcsődei férőhely problémáját is.
Először is nem tért ki arra, hogy mennyi is lenne az ideális férőhely. Anélkül meg könnyű. Hogy mennyire? Helyezzük kontextusba, egy piaci példával:
– Kérnék egy kis epret.
– Mennyit?
– Nem tudom, lepjen meg!
Bölcsikre vonatkozóan mellesleg nemhogy adat, de ember sincs, aki érdemi választ tudna adni. Főleg, hogy a jelenlegi bölcsődés korú gyerekek száma semmit sem árul el a jövőre nézve. A mai szülők egy jelentős részének – kiváltképp, ha meg is teheti –, esze ágában sincs gyermekét 3 éves kora előtt semmilyen intézményre bízni. A pszichológusok is úgy gondolják, a gyermek ebben az életkorban legjobb helyen édesanyja vagy édesapja mellett van. Nem véletlen, hogy a 4 évnél fiatalabbak csupán 20-22 százaléka jár csak bölcsődébe.
Magyarán hiába kellene több bölcsi, a meglévő intézmények sok helyen 90, vagy annál is alacsonyabb százalékos kihasználtsággal működnek. A hiányt az idézi elő, hogy az országban egyenlőtlen a bölcsődék eloszlása. Az elmúlt 13 évben nagyszabású, sok milliárd forintos férőhelybővítés zajlott. Így jelenleg, a 2012-es 32.500 helyett országszerte már 69 ezer gyermeket tudnak fogadni. A bölcsődék fenntartásának, működtetésének költségein az állam és az önkormányzat osztozik. Egy gyermekre vetítve, 2-3 millió forintba kerül. Egyszeri kiadásként kell hozzáadni az építési költséget, ami szintén egy férőhely létestésének árából kiindulva, kb. 55 ezer forintba kerül. Persze a demográfiai katasztrófa megelőzését szolgáló ötleteket ugye nem annyira divat beárazni, sőt még beszélni se sexi róla. Tíz éves távlatban gondolkodni meg olyan mintha tabu lenne. Pedig, ha nem születnek meg a gyerekek, mi lesz a szép új bölcsődékkel 10-15 év múlva?
2. Hagyjuk a 3. gyereket, legalább egy gyerek szülessen már meg családonként
Németh György, szociológus-közgazdász, a Magyar Államkincstár nyugalmazott főmunkatársa előadásában falat húzott a népesedéspolitika és a családpolitika közé. Szerinte a kormánynak a „szülessen meg a harmadik gyerek” elvet, a „szülessen meg egy gyermekre” kellene cserélnie. A szülők ugyanis mindig az éppen soron következő gyermeket vállalják. A népesedéspolitikának pedig mindig a „következő” gyerekhez kellene rendelnie a többlettámogatást. Sőt, úgy gondolja, a 2 és a 3 gyermekes anyák mentesítése az szja fizetésének kötelezettsége alól nem felel meg az elvárásoknak. Elmarad az ösztönző ereje, mivel nem biztosít további előnyöket a harmadik, negyedik, sokadik gyerek vállalásáért.
Ízlelgessük ezeket a paradigmákat is egy kicsit. Szóval a családi adózás bevezetése után a termékenységi arányszám vitathatatlanul megindult felfelé – 2021-re egészen az 1,59-ig jutott, majd sajnos visszafordult, és az idén már csak 1,27-nél tartunk. Ez nyilván siralmas. Ennek fő oka, hogy nemcsak a harmadik, de sok család esetében a második gyermekek sem születtek meg. Innen nézve persze felesleges lehet a háromra célozni, előbb a két gyermekes családmodellig kéne eljutni. Ugyanakkor a családi adózás kétlépcsős, közel ezer milliárd forintos emelése viszont egyértelműen honorálja a háromnál több gyermek vállalását.
Németh György inflációval kapcsolatos kritikája azonban vitathatatlan, amikor arról beszélt, hogy az infláció 2025-re teljesen felzabálta a támogatások értékét. Az MNB számítása szerint a kumulált infláció 2011 és 2024 között mintegy 78 százalék volt! Igaz, részben a már július elsején életbe lépő módosítások pótolják majd ezt az értéket, ám az egy jó kérdés, hogy a 2021 január és 2025 július közt eltelt időszakban, hol maradt ez az intézkedés.
Családok adó-visszatérítésével, a családokat és fiatalokat segítő adókedvezményekkel együtt 2011 óta 2023 év végéig összesen mintegy 4 700 milliárd forint adó- és járulékbefizetés maradhatott a magyar családoknál. A családi kedvezmény havonta egy gyermek esetén 10 ezer, két gyermek esetén 20 ezer, három vagy több gyermeknél 33 ezer forinttal csökkenti a fizetendő személyi jövedelemadó összegét gyermekenként. 2014-től a kedvezmény a személyi jövedelemadó mellett a nyugdíj- és egészségbiztosítási, 2020 júliusától pedig a munkaerőpiaci járulékból is érvényesíthető. 2022-ben 993 ezer szülő vette igénybe a családi adó- és járulékkedvezményt 348 milliárd forint értékben. A családi adórendszer 13 éve alatt ezen a jogcímen mintegy 3 600 milliárd forint maradhatott a magyar családoknál.
3. Lepjük meg a nyugdíjasokat – a legnagyobb bullshit
Sokféle túlzó, egymásnak ellentmondó tétel bukkan fel az ettől aztán több gyerek lesz listákon. Szinte biztos, hogy ezek között a top első, a gyermeknevelés erőfeszítéseit honoráló nyugdíjrendszer bevezetése.
Szakemberek és civilek azt javasolják, hogy a nyugdíjas szülők kapják meg gyerekeik nyugdíjkasszába landoló befizetéseinek 5-10-15 százalékát. Szuper! – mondhatjuk. Csakhogy a magyar nyugdíjrendszer felosztó-kirovó elven működik, ami azt jelenti, a nyugdíjak kifizetése a dolgozók befizetéseiből történik.
Tudható, hogy a dolgozó fiatalok egyre kevesebben, a nyugdíjas idősek pedig egyre többen lesznek. És nem a távoli jövőben, hanem pár éven belül. A Rákosi korszakban drasztikus népesedéspolitikai intézkedéseket vezetett be Ratkó Anna, népjóléti és egészségügyi miniszter. „Áldásos” tevékenységének köszönhetően jó sok gyerek született, és mikor felnőttek, ők is jó sok gyereket hoztak a világra. Na, ők a Ratkó unokák, akik pár év múlva belépnek a nyugdíjasok táborába, és úgy 30 éven át folyamatosan érkeznek.
Már most folyik a számolgatás, mi a bánatból fogják az ő nyugdíjukat kifizetni. De nem ám pár milliós hiányról van szó. Nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra 2024-ben csaknem 7000 milliárd forintot költött az állam, nagyjából a befizetésekből ennyi pénz érkezett a kasszába. Becslések szerint 2040 ben ~18 000 milliárd forintot kell nyugdíjakra kifizetni, és ezzel egyidejűleg nyilvánvaló, hogy sem a befizetők száma, sem az általuk befizetett összeg nem nő kétszeresére, háromszorosára.
Magyarul, akkor amikor az államnak valahonnan pénzt kell átcsoportosítania, hogy kipótolja a nyugdíjak kifizetéséhez hiányzó összeget, vegyük rá, hogy kövessen el harakirit. Vonja ki a befizetések x százalékát és pluszként adja oda azoknak, akik a mostani munkavállaló generációt anno felnevelték. Üssünk még egy jókora lyukat a nyugdíjkassza fenekére, amin már amúgy is egy kráter nagyságú éktelenkedik.
4. Na, ezért nem emelik
A családi pótlék emelésének kérdése régóta hot topik téma. Szociológusok, politikusok egy része, civil szervezetek képviselői szerint a legszegényebbeket sújtja a kormány azzal, hogy 2008 óta nem emelte a támogatás értékét, elinflálva annak értékét.
A családok támogatásában más logikát, más filozófiát követ a kormány. Korábban – különösen a hátrányos helyzetű régiókban – a „megélhetési gyermekvállalás” sokak életformájává vált. A családok egy része megélhetését, gyermekük eltartását a családi pótlékra és különböző címeken elérhető segélyekre alapozta. Szociológusok, gyermekvédelmi szakemberek egyetértettek abban, hogy ez az életvitel fenntartja és újratermeli a gyermekszegénységet. Nehéz lenne vitába szállni azzal, hogy aki dolgozik, több pénzre tesz szert, magasabb életszínvonalat tud biztosítani gyerekeinek is. Megszületett a döntés, a gyermekek neveléséhez nyújtott támogatásokat, kedvezményeket a munkajövedelmekhez társítják, így azok adókedvezmények formájában válnak elérhetővé.
A családi pótlék a családtámogatási kiadások részeként megmaradt, ezen a címen 2025-ben több mint 300 milliárd forintot fizet ki az állam. Könnyű kiszámolni, a támogatás megduplázása 600, megtriplázása 900 milliárd forintba kerülne.
5. Bezzegéknél sem minden arany, ami…
Sokan hozzák fel példaként a francia, a svéd családtámogatási rendszert. De olyanok is akadnak, akik ezen rendszereknél csak bizonyos elemek átvételét javasolják. Az európai helyzetet az Eurostat „Interactive Demography of Europe” 2025-ös kiadványából ismerhetjük meg.
Mielőtt agyonirigyelnénk a születésszámban verhetetlenül vezető svédeket és franciákat, nézzük meg kicsit alaposabban: siker-e a siker?
Az elmúlt években „bezzegéknél” is csökkeni kezdett a születésszám.
A franciák kétségbeesve próbálják a gyermekvállalási kedvet ismét növekedési pályára állítani. A születésszámban éllovas két ország külső segítséggel próbálja megoldani a helyzetet. Franciaországban minden harmadik születés, a svédeknél pedig 30 százalék migrációs hátterű.
A népesedés- és a családpolitika nem egy ad hoc jelleggel összeállítható valami. Még országon belül is jelentős különbségeket láthatunk abban, hogy ami Budapesten működik, az Nyíregyházán nem. Valószínűleg ugyanez igaz a külföldi példákra, bevált próbálkozásokra is. Egy szó, mint száz, az úrhídai futóverseny győztese szinte egészen biztos, hogy felkészülésekor nem Jakob Ingebrigtsen edzésprogramját koppintotta le.
A KözBeszédben korábban vendégünk volt, Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítója, lehet, hogy ahhoz, hogy több gyerek legyen, csupán az ő dalában megfogalmazott tanácsát kellene követni.
Németország a születésszámokat illetően nem tartozik Európa élvonalához, fogyó népességét bevándorlókkal próbálja pótolni.
A Németországi Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) adatai szerint Németországban minden negyedik születés migrációs hátterű. Az utóbbi években ismét emelkedik a nagycsaládokban felnövő gyermekek aránya, amit ugyancsak a 2015 óta tartó bevándorlás vezérel. 2024-ben a migráns családok 19%-ának volt legalább három gyermeke, szemben a többi család körülbelül 10%-ával.
2023-ban a fellelhető adatok szerint a bevándorlók száma
Németországban 1 271 000 fő, az EU-országokba érkező összes bevándorló 21%-a, Spanyolországban 1 250 000, Olaszország 440 000, 7% és Franciaország 418 000, 7%
Forrás: Európa demográfiája – 2025
